Ekkor rendezhet olimpiát Magyarország – ehhez politikai konszenzusra is szükség van

„Hiszek abban, hogy lehet egyszer egy olyan nagy ügy, amelyért mindenki összefog és hasznot hoz az országnak.”

Idén nem lesz buli az olimpiai faluban, nem szabad inni, és a maszkviselés is kötelező.
Tíz nappal a tokiói ötkarikás játékok kezdete előtt hivatalosan is megnyitották az olimpiai falut. A koronavírus-járvány és a japán fővárosban elrendelt vészhelyzet miatt az ilyenkor szokásos ünnepség, amely a rajtig való visszaszámlálás kezdete is, elmaradt.
A 44 hektáron felépített 21 épületben várhatóan 18 ezer sportoló, edző, sportvezető lakik majd a játékok alatt. Az olimpiai falu általában egyfajta partizóna, a világ minden részéről érkezett sportolók találkozóhelye, de ezúttal ez is másképpen lesz. A versenyzők más légkörre számíthatnak, be kell tartaniuk egymástól a kétméteres távolságot, viselniük kell a maszkot, az étteremben egyedül étkezhetnek, az edzőteremben plexifallal választották el egymástól a gépeket, alkoholt nem vihetnek a szobájukba. Minden sportoló a fellépése előtt öt nappal költözhet be a faluba és versenye után két nappal el kell hagynia azt. Az olimpiai falu augusztus 22-ig lesz nyitva.
Az elmúlt hétvégétől egyre több küldöttség érkezik Japánba, nagyjából 2200 résztvevő már a helyszínen készül. Közülük eddig két ugandai, egy-egy szerb, litván és izraeli résztvevő koronavírus-tesztje lett pozitív.
(MTI)
Nyitókép: MTI/AP/Bloomberg/Kon Akio